A közmunkáról

Épp most olvastam egy cikket a közmunkáról. Bizonyos részeivel egyet tudok érteni, összességében azonban úgy vélem, jó magyar (politikus-) szokás szerint megint átgondolatlan kivitelezéssel, valótlan szándékok mentén szúrnak el egy egyébként életképes koncepciót.

Elhibázottnak tartom a közmunkáról "munka helyettesítőként" gondolkodni - ahogyan a munkanélküli segély sem volt az.

Ugyanakkor egyetértek azzal, hogy "csak úgy" nincs értelme segélyt osztogatni.

Az alábbiak miatt:

1. Segély / jövedelem - más a tudatalattira, a személyiségre gyakorolt hatás. Márpedig a munkaerőpiacon - egy állásinterjún - az önkép, az
   önértékelés, a magabiztos fellépés sokat nyom a latban.
2. Valóban eltérő a munkához való hozzáállás a társadalom egészén belül. Vagyis nem halva született gondolat megmutatni azt, hogy a munka értéket teremt az egyén (a munkavégző egyén) számára is.
3. Azt a pénzt, amit eddig "segélyként", most a közmunkás "fizetéseként" költ el az állam, eddig is, ezutánis ki kell fizetnie. A társadalom oldaláról a különbség: a befektetett energia által teremtett (vagy teremthető) hozzáadott érték.

Természetesen minden előny, amit fel lehet sorolni, csak akkor jut érvényre, ha ésszerű programot dolgoznak ki az illetékesek (nem amolyan látszat-intézkedéscsomagról beszélünk, mint jelenleg, amivel a KSH-adatok kozmetikázásán túl semmit nem érnek el).


A cikkben leírtakat mindenképpen érdemesnek tartom megfontolni!

1. "Munkaalapú társadalom"

"...ezért kell létrehozni egy munkaalapú államot, aminek az állampolgárai nem segélyből, hanem munkából jutnak jövedelemhez..."


Nem olyan embertől elrugaszkodott fogalom ez, ha helyesen értjük. Hiszen a munkanélküliség nem jó azoknak, akik benne vannak éppen, és nem jó a társadalom dolgozó részének sem - hiszen pluszterhet jelentenek az éppen munka nélkül lévők.


De...

2. "...Orbán szerint a kormány így nem a munkanélküliséget, hanem a munkát támogatja..."

Igen. Ahogyan a hajléktalanok közterületekről való - BTK-val történő kitiltásával "támogatja a lakhatásukat"...?

Nem működhet, ha a közmunkaprogram mellett nem fektetünk úgy a képzésbe-átképzésbe, mint a piaci munkahelyek generálásába.
Utóbbi pedig az adórendszer ésszerűsítése nélkül aligha fog megvalósulni - szerintem.


3. "...A gazdag országokat tömörítő OECD-országok – ide tartozunk mi is – túlnyomó többsége a válság után növelte a gazdasági visszaesés miatt munka nélkül maradt emberek terheit enyhítő szociális kiadásokat..."


Nem azzal van a gond, hogy más utat keresünk, mint a szomszédok - hanem hogy csukott szemmel keressük (vagy méginkább a kormány csak úgy tesz, mintha keresné)...
(ld.: 2. pont)


4. "... KSH június–augusztusi adataiból az látszik, hogy a munkanélküliség számszerűen rég volt ennyire alacsony. Közmunka nélkül viszont 7,6 százalék helyett bőven 11 százalék felett lenne a munkanélküliek aránya..."

Hagyjuk a propagandát! Ez csak - megboldogult tanárom szavaival élve - "szócsűrés-csavarás".



5. "...a Magyar Szegénységellenes Hálózat is külön tanulmányt szentelt a közmunkaprogramnak, és az MTA-s kutatással egyetemben ez is arra jutott, hogy a közfoglalkoztatás nem vezet vissza a munkaerőpiacra, így nem is hatékony ellenszere a munkanélküliségnek..."


Az, hogy a "munkanélkülieket" foglalkoztatom 4-6 órában, átmenetileg - miért is juttatná őket piaci álláshelyekhez...???!

Azt gondolom, a közmunkaprogram azzal segíthet(né) az álláskeresőknek, hogy

   a) Amíg nem tudnak elhelyezkedni, addig is gyakorolhassák a szakmájukat (legjobb esetben) - ez jó nekik, és jó (lenne) a gazdaságnak is, mert olyan központi fenntartású intézményeknél, vállalatoknál (hivatalok, iskolák, önkormányzatok, MÁV, BKV, stb.) lehetne a piacinál olcsóbb munkaerővel növelni a "termelést", amelyek hatékonysága amúgy is mindig érzékeny terület.

(Képzeljük el azt azokat az iskolákat, amelyek évek óta nem voltak felújítva pl., mert nem tudták kigazdálkodni a beruházás költségét! Idén nyáron pedig 2/3 költséggel megoldható lenne a halogatott festés, tatarozás, stb...)


   b) A gyakorlati tapasztalatszerzés a pályakezdő munkanélküliek egyik legnagyobb achilles-e. Mért ne igazolhatná az állam, hogy közmunkaprogram keretein belül, állami intézménynél/-vállalatnál ilyen és ilyen gyakorlati tapasztalatokat szerzett Gipsz Jakab?

   c) Értelmes projektek megvalósításához hozzájárulva (aminek kimutatható gazdasági értéke van) részt vehetnének a nemzetgazdaság termelő folyamataiban, hozzájárulva a fellendüléshez.

Ehhez - szerintem - csak annyira volna szükség, hogy a karakószörcsögi faluhatár árokparttakarítása helyett olyan feladatokra osszák be a közmunkásokat, amelyek vagy a képzettségüknek, vagy a képességeiknek jobban megfelelnek, azokat jobban kiaknázzák.


Hangsúlyozom - nem az az apropó, hogy majd ettől közvetlenül könnyebben lesz munkájuk!

A cél, hogy a támogatásért cserébe (korábbi segély) járuljanak hozzá a köz javához, adjon tartást számukra, hogy valódi értéket teremtenek (értelmetlennek tűnő kirakatmunkák helyett), illetve segítse a gyakorlatszerzést, akár az átképzőprogramok elméleti oktatásával párhuzamosan, azokhoz illeszkedve!


6. "...Az MTA szerint például azt, hogy azért is lehet veszélyes a közfoglalkoztatás, mert minél több időt tölt el benne valaki, annál nehezebben tud átlépni a munkaerőpiacra..."


Ezért fontos, hogy

a) csak előre meghatározott ideig lehessen részt venni a programban - motivált legyen mindenki a komolyabb erőfeszítésre (álláskeresés)

b) képzéssel-átképzéssel társuljon

c) munkahelyteremtéssel társuljon gazdaságélénkítő intézkedésekkel összekötve (támogatások, adminisztratív terhek, adóterhek csökkentése, stb.)


7. "...A kutatók szerint ennek az az oka, hogy ha bőségesen rendelkezésre áll a közmunka, akkor a munkanélküliek kevéssé lesznek arra ösztönözve, hogy a meglévő, de sokkal nehezebben elérhető piaci állásokat keressenek..."


Ez véleményem szerint nem alakul ki, ha csak korlátozott ideig vehet részt a programban mindenki, illetve, ha az elérhető jövedelemszint optimálisan aránylik a piaci bérekhez (alacsonyabb).

8. "...A beleragadásnak pedig több oka is van: egyrészt a közmunka során a többség nem jut a munkaerőpiacon is hasznos tudáshoz. Másrészt viszont a közmunkásoknak sokszor már nincs is energiájuk a munka mellett állást keresni, arról nem is beszélve, hogy a Szegénységellenes Hálózat kutatása szerint az önkormányzatok sokszor kifejezetten akadályozzák a közmunkásokat az álláskeresésben, mert jól jön nekik az olcsó munkaerő...."


Ez kiküszöbölhető a korábban említett megoldásokkal (ld.: 5.a-b, 6.b), valamint 4-6 órás foglalkoztatási renddel (akár váltott munka- és pihenőnap-kiosztással), valamint egy olyan "munkaügyi hivatallal", amely az önkormáányzatoktól független, és az újraelhelyezkedők száma, átlagos elhelyezkedési ideje, valamint a közmunkában megtermelt érték alapján kerül javadalmazásra.


9. "...A Szegénységellenes Hálózat kutatása arról számol be, hogy a közmunkások között ténylegesen vannak olyanok, akiknek esetleg soha nem volt munkahelyük. Nem arról van szó ugyanakkor, hogy a lustaságból nem dolgoztak: a kutatás alapján ezek az emberek egyébként rengeteget dolgoznak, számos módon igyekeznek családjuknak pénzt szerezni, képzettség híján azonban főleg csak szezonális, alkalmi munkát kapnak, sokszor feketén..."


 Azon alulképzett munkavállalóknak, akik a leginkább kiszolgáltatottak a feketemunka világában, állami szervezés mellett véleményem szerint lehetne tiszta munkát biztosítani. Természetesen képzési kötelezettség mellett. Így a "megélhetési bűnözés" ellen is eredményesen tehetnénk, csökkentenénk a feketemunka "munkaerőpiacát", valamint fejlődésre sarkallnánk ezen rétegeket lassanként elérve, hogy piacképes tudással lépjenek egy magasabb szintre.

Az ő programjuknak nem a fenti célokat szolgáló közmunkarendszerben kell helyet találni, hanem azt kiegészítő, külön programban.


10. "...És további fontos kérdés, hogy a lecsökkentett segélyek mellett mi lesz azokkal, akik egyszerűen nem jutnak közmunkához? Sok olyan esetről lehet tudni, hogy a közmunkáért is verseny van egyes településeken, aki ebből kimarad, és segélyt se kap, az nagyon gyorsan lecsúszhat..."



 Meg kell valósítani az eddig csak kampányszövegekben létező társadalmi felelősségvállalást - vagyis hogy "senkit nem fogunk az út szélén hagyni".

Bárkivel beszéltem eddig, mindenkivel oda jutottunk, hogy "munka - van".
Csak legfeljebb nem abban a szakmában, amiben az illető keres.
Esetleg kihívásoknak kell megfelelnie, ha el akarja vállalni.
Szélsőséges esetben munka van - csak a megfizetése ütközik forráshiányba.

Van egy rossz hírem az ország mindenkori vezetőinek: mindig az Állam lesz a legnagyobb Nagytestvér...

A végső felelősség mindig a vezetőké, és ők nem mutogathatnak másra, ha valaki a szemükbe néz, és azt mondja - "kire számítsak másra?"


Hiszem, hogy ésszerű szervezéssel nem csak a támogatások hatékonyabb elosztását lehet megoldani, de munkát is lehet találni minden dolgos kéznek olyan formán, hogy értéket teremtsen, fejlődjön általa.

Népességpolitika, családtámogatás, szociális jutattások

Évtizedek óta ismert tény, hogy "fogy a magyar".
A demográfiai statisztikák csökkenő születésszámokat mutatnak hosszú-hosszú évek (évtizedek) óta.

Ez azonban a magyar társadalom problémáinak csupán egyik oka. Sőt, ha jobban belegondolunk, csupán okozat ez is, hiszen azért nem vállalunk több gyermeket, mert nem látjuk biztosítva sem azt, hogy fel tudjuk őket egyáltalán nevelni (saját korosztályunk munkaerőpiaci instabilitása), , sem azt, hogy Magyarországon, hosszútávon "van miért" felnevelni (romló életkilátások).

Persze a szociális rendszer egyetlen valódi "gyógymódja" a munkaerőpiacon aktív népesség számának drasztikus emelése - hosszútávon és tartósan a különböző korosztályok közötti egyensúly helyreállítására való törekvéssel.

Azonban egy másik jelentős oka a mai tarthatatlan helyzetnek a munka világából kiszoruló (vagy oda belépni sem akaró) társadalmi csoportok számarányának drasztikus emelkedése.

(Kulturális különbségektől kezdve számos oka van ennek a folyamatnak, véleményem szerint vaskosan sáros a dologban a passzivitásra agitáló szociális juttatási rendszer is.)


A tapasztalat azt mutatja, ha csak a születésszám emelkedését helyezzük fókuszba, és nem kap sokkal nagyobb hangsúlyt a felelős szülői magatartás biztosítása is, úgy a rövidebb generációs intervallumú, GDP-ből kevesebb részesedést termelő társadalmi rétegek arányának jelentős növekedése mellett a hosszabb távon tervező, jellemzően hosszabban iskolapadban ülő értelmiségi réteg - amely a GDP növekedéséhez eredményesebben tudna hozzájárulni - szükségszerűen visszaszorul majd.

Minthogy a társadalmunk hosszútávú érdekeit is szem előtt kell tartanunk ebben a kérdésben, az alábbi megfontolásokkal élnék a szociális juttatások rendszerét, a gyermekvállalást ösztönző intézkedések kapcsán:



0. A támogatások jogalapja

Elhibázottnak - erkölcsi-etikai oldalról hibás megközelítésnek tartom azt az alapvetést, hogy a gyermekhez kötődő állami támogatások (családi pótlék, adókedvezmények, stb.) "a gyermeket illetnék", és azt a szülő, illetve törvényes gyám "csupán felhasználhatja a gyermek javára".
Egyrészt ellenőrizhetetlen a felhasználás, tehát az erre való hivatkozás teljesen oktalan.

Másrészt ez a megközelítés ideológiai csapdát rejt, amennyiben szembe állítjuk az első-második-harmadik-negyedik, stb. megszületett gyermek jogát - az egyenlőség elve alapján.
A támogatásokat a szülők használják fel, a gyermekek megszületésétől, nevelésétől a gyermek versenyképességének megteremtéséig, minden életmozzanatát a szülei határozzák meg. A társadalom felelőssége a szülők felelős magatartásának kialakítása, amelybe szabadságjogaik megsértése nélkül nem avatkozhat, csak a támogatási rendszer ésszerű kialakítása révén. Ehhez azonban szükséges a támogatások differenciálása a születési sorrend szerint (lásd alább).

1. Gyermekvállalás - a szülő életkora

 Erkölcsi-etikai szempontból éppúgy ingoványos területen járunk, mint jogi szempontból.
Tapasztalat, hogy a fiatal (tinédzser) generációkat megnézve a szellemi-pszichológiai érés folyamata elhúzódik, kitolódik. A - divatos kifejezéssel élve - "szingli-szindróma" túl a jelentős értékrendbeli változásokon arra is rámutat, a fiatalabb nemzedék egyre nehezebben talál önmagára a szülői szerepkörökben. Ha emellett figyelembe vesszük a hazai etnikumok eltérő kulturális hátterét, a családhoz való eltérő viszonyulást, a korai gyermekvállalás általános gyakorlatát köreikben, úgy vélem kijelenthetjük, hogy egy mai fiatal sokkal kevésbé felkészült egy gyermek érkezésére, mint 50 évvel ezelőtt született "kortársa".

Emiatt - a felelős gondolkodásra való ösztönzés céljával - javaslom, hogy a családalapítást szolgáló valamennyi támogatást korhatárhoz kössék. Elsősorban pszichológus szakértők, szociális gondozók, védőnők szakmai konszenzusát alapul véve, 23-25 éves életkor környékén.
Azok a fiatal párok, akik ez alatt az életkor alatt akarnak gyermeket vállalni, megtehessék, azonban ezzel a döntésükkel egyben mondjanak le az állam támogató juttatásai nagyobbik részéről.

Az iskola a nevelés egyik legjelentősebb színtere és irányítója, ezért az iskolai záróvizsgák részeként (érettségi, diploma, stb.) javaslom a szülői szerepvállalásra való érettséget monitorozó pszichológiai értékelés bevezetését, melyet a TB-kartonhoz csatolhat a háziorvos. Ez mind a családtervezést segítő védőnői- és egyéb szakszolgálatok munkatársainak helyzetmegítélését segítheti, valamint alapot adhat a fiatalok tervezéséhez való konstruktív, objektív szempontokat szem előtt tartó hozzászóláshoz.

Ezen szabályozás célja a felkészületlenség, a szülői felelős gondolkodás hiányának kiküszöbölése, a megszületendő új állampolgár ideális szocializálódásának, a támogató, óvó és nevelő családi környezet kialakításának elősegítése.


2. Gyermekvállalás - gyermekek száma

Meggyőződésem, hogy pusztán "a több jobb" elvét követni "a Társadalom érdekében" a korábban leírt egyensúly-eltolódás miatt több, mint hiba.
Ezért a családi pótlék összegét, a családi adókedvezmény mértékét, és minden további támogatási formát is az alábbiak szerint javaslom elosztani a jogosultak között:

a) Mivel az a szülő, aki több gyermek nevelését vállalja - azonos bevételi sávban mozgó családokhoz viszonyítva -, a demográfiai egyensúly megteremtésében nagyobb szerepet, és ezzel nagyobb terhet vállal, nagyobb támogatásra legyen jogosult.

b) Sajnos megfigyelhető (a jelenlegi elhibázott családtámogatási és szociális rendszer által generált) folyamat, miszerint bizonyos társadalmi rétegekben a további gyermekek vállalása mögött megjelent a gazdasági érdek, vagyis a több szociális juttatásra való jogosultság megszerzésének igénye.
Ez a szülői magatartás alapjaiban kifogásolható, különösen ha együtt jár a megszületett gyermekek nevelésének, képzésének, oktatásának elhanyagolásával, amely mind az érintett gyermek életkilátásait rombolja, mind a társadalomra plusz terhet ró (pl. munkanélküliség, bűnözés).

Ennek a felelőtlen szülői hozzáállásnak a visszaszorítása, valamint az újszülöttek emberhez méltó élethez való joga védelme érdekében javaslom a támogatások megosztását a harmadik gyermek megszületéséig progresszív, majd azt követően születő gyermekeknél degresszív formában.

Azon családokban, amelyek megteremtik a megfelelő jövedelmi viszonyokat a negyedik, ötödik, vagy akár hatodik gyermek felnevelésére, így nem kerül korlátozásra a gyermekvállalás, ugyanakkor kiküszöbölhető az a fajta deviáns megközelítés, hogy a több támogatásból fakadó többletbevétel érdekében vállaljon egy család újabb gyermeket, valamint a rosszul felmért anyagi kapacitásokra alapozott túlzott családméret elkerüléséért is lépéseket tettünk.

c) A támogatási jogosultságot a jelenlegi gyakorlat a születés tényéhez köti. Ez azonban nem védi kellően a gyermek jogát a tisztességes nevelés, élelmezés, oktatás, stb. iránt. Pedagógusoktól hallhatjuk, hogy egyes gyermekek "csak addig" vannak iskolában (szülői felelősség), míg a családtámogatáshoz szükséges igazolásokat beszerzik.
Egy gyermek életkorából, tapasztalatai hiányából fakadóan nem képes helyesen felmérni hosszútávú érdekeit, ezért egyértelműen a szülő felelőssége, hogy a gyermek részesüljön legalább a kötelező képzésekben.
Ezért minden támogatási jogosultság alapjául venni javaslok egy, a gyermek nevelésére, iskolai részvételére, megfelelő életfeltételei (lakótér, táplálkozás, stb.) meglétére kiterjedő szakvéleményt, melyet a lakhely szerint illetékes védőnőből, osztályfőnökből, és iskolapszichológusból álló szakmai gárda kell, hogy kiállítson, negyedéves felülvizsgálattal.

Ez a törekvés annak biztosítását célozza, hogy a szülők a gyermek világrahozatalán túl is ellássák szülői feladataikat, illetve folyamatos szakmai támogatásra legyen lehetőségük, az említett szakemberek révén, amennyiben ez indokolt.
Így elősegíthető, hogy minden család annyi gyermeket vállaljon, amennyit tisztességes, emberhez méltó körülmények között fel tud nevelni, és amennyinek biztosítani tudják a versenyképességet az iskolái végére.

3. Kisgyermekes anyák munkavállalása

Alapvető probléma a fiatal anyák körében a munka világába való visszatérés nehézkessége. Egyrészt a gyermekneveléshez ideális 4-6 órás munkakörök alacsony száma, másrészt a munkaadók szemlélete miatt.
Két magától adódó út kínálkozik az édesanyák helyzetének elősegítésére.

a) Adókedvezmények a munkaadói terhekben

Ezt a megoldást az állam bevételei szűkössége miatt kerülendőnek tartom. Ezzel együtt érdemes lehet egy kísérleti időszakra bevezetni olyan formában, hogy a dolgozói létszám arányában legalább 10%-ot elérő mértékben kisgyermekes anyákat 4-6 órás munkakörben foglalkoztató cégek részesülhessenek progresszív mértékben kedvezményben (5-15% mértékben).

b) Állami szerepvállalás - a közszféra révén

Célszerűbb megoldásnak tartom, hogy a hivatali munkaköröket (posta, önkormányzatok, államigazgatási szervek adminisztratív posztjai, stb.), amelyeknél természetükből fakadóan nem okoz megoldhatatlan nehézséget a 4-6 órás időbeosztás, sem egy személy átmeneti pótlása (betegállomány esetén pl.), kifejezetten a kisgyermekes szülők részére tartsuk fenn, illetve őket pozitívan diszkrimináljuk ezen munkakörökben.
Természetesen nem csak azok vállalnak majd gyermeket, akik kezdetektől ezekre a területekre képezték magukat tanulmányaik során, illetve a lehetőséget (a munkahelyet) a követő generációk szülői számára is biztosítani kell, ezért szervezett átképzési rendszert kell párhuzamosan kialakítani (pl. valaki a versenyszférából megy el szülni, az első néhány évben átképzés révén 4-6 órában a közszféra foglalkoztatja a gyermekvállalást követően, majd mikor a gyermek már iskolás korú (pl. felsős), az édesanyja visszatérhet az eredeti szakmájában a versenyszférába, 8 órás munkarendben).

Fontos továbbá olyan társadalmi kezdeményezések ösztönzése, melyek a tudatos és felelős vállalatirányítás szempontjai között segítenek érvényre juttatni a közösség érdekeként az anyák foglalkoztatását.







A fenti alapelvek megvalósításával családonként 3-4 gyermek vállalását tudjuk ösztönözni, előmozdíthatjuk a felelős gyermekvállalás, családtervezés célját, ugyanakkor visszaszoríthatjuk a felelőtlenül korai életkorban való gyermekvállalást, valamint a jelenlegi rendszer kitermelte élősködő hozzáállást.



A cikket az alábbi írás ihlette: katt ide


Frissítés (2019):
A gyermeknevelésből visszatérő anyák foglalkoztatását terhelő adóterhek csökkentése lehet járható út. Vállalkozókkal folytatott eszmecseréim alapján a legfőbb visszatartó erő a minimálbérhez kötődő terhek mértéke, illetve az adminisztratív többletteher, amely szükségszerű, ha egy 8 órás pozíciót pl. három 4 órás munkavállaló alkalmazásával igyekeznének lefedni.