Gondolatok Magyarország adórendszerének átalakításához

Az alábbi gondolatokat nem a teljes adórendszer újragondolásának, inkább az egyes területek alapelvei meghatározásának szánom.

Ma Magyarország rendelkezik az egyik legmagasabb arányú adó-elvonással.

Ez ellene hat a fogyasztáson alapuló gazdasági fellendülés elméletének. Egyszerű adócsökkentéssel ugyanakkor a költséges szociális háló (oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer, és az egyéb kisebb, de el nem hanyagolható tételek) fenntartása veszélybe kerülne.

Vagyis "egy huszárvágással" aligha oldható meg az adórendszer racionalizálása.
Egyszersmind azzal a ténnyel is fontos szembenéznünk, hogy a jelenlegi szociális rendszer sem fenntartható - vagyis a juttatásokat ugyanúgy meg kell nyirbálnunk, azzal együtt, hogy törekszünk egy alacsonyabb adómérték kialakítására.

Az "Igazságos adózás" megvalósításának alapjai


I. A munkát terhelő adók

 Az egyenlőség mindenkit megillet

Ha elvárjuk, hogy egyenlő állampolgári jogok illessenek meg, egyenlő esélyekkel induljunk a munkaerő-piacon, stb. - akkor nem határozhatunk meg diszkriminatív szabályokat az adózásban sem.
Ugyanakkor az "állam" az a keret kell, hogy legyen - mind jogi, mind szociális, mind politikai (szervező-kontrolláló-vezető) funkcióiban -, amelynek fenntartása-működtetése mindannyiunk érdeke.
Vagyis fenntartásáért egyenlő közteherviselést vállalunk - egykulcsos jövedelemadó-rendszerrel megvalósítva.


A munkát terhelő adó emelése a fekete gazdaság erősödését segíti. Jelenleg a jövedelmek után fizetendő adó- és járulékterhek elkerülésére általánosan bevett módszereket alkalmaznak szerte a vállalkozásoknál - ami nonszensz.

1. El kell érni - a "kevesebb több" elve alapján - egy olyan reális mértékű jövedelemadó-szint meghatározását, amelynek megfizetése nem terheli túl a vállalkozásokat - ugyanakkor szigorú szankciókkal (zérótolerancia) elszámoltatni a munkáltatókat.

Minthogy a cél az alacsonyabb jövedelmű rétegek bérezésének emelése, ezért a kedvezményezést egy meghatározott bruttóbér-szint alatt kell alkalmazni.
Az egyes munkakörökhöz a foglalkoztatási statisztikák alapján jövedelemsávokat kell meghatározni. A munkáltatókat a munkaadói terhekből adott kedvezmény révén kell motiválni, hogy munkavállalóiknak a meghatározott jövedelemsávon belül magasabb bruttó bért fizessenek.

2. Támogatandó a fiatal munkavállalók gyakorlati tapasztalatszerzését, a foglalkoztatás időtartama függvényében emelkedő százalékos kedvezmények meghatározásával kell ösztönözni alkalmazásukat. Az egyes korosztályok létszámarányainak megtartását egyes vállalkozások esetében korösszetétel-ajánlás formájában kell megfogalmazni, amelynek megvalósítását további adókedvezménnyel ösztönözhetjük. (Idősebb korosztályok védelme.) Ezen ajánlásoknak a KSH aktuális adatain (egyes korosztályok aránya a népességben) kell alapulniuk és felülvizsgálatukra három évente kell sort keríteni.
Szakmai gyakorlati helyek biztosítása esetén, a fogadott tanulók számától, foglalkoztatásuk időtartamától, a tanulók és a képzőintézmény értékelésétől függően további kedvezmény legyen kapható.

Mindezen kedvezmények mértéke nem kell, hogy tételenként magas % legyen - a cél, hogy a munkáltatók kombinálják a kedvezményekre jogosító szempontok megvalósítását.

3. A munkanélküliek foglalkoztatásának elősegítését célzó jelenlegi adókedvezményeket alkalmatlanságuk miatt vissza kell vonni. Ezen csoport foglalkoztatását is időben progresszív, növekvő kedvezményekkel kell támogatni, hogy akkor érje meg leginkább foglalkoztatni a munkavállalót, ha legalább 3-4 éves távon alkalmazásban marad. Hogy elkerüljük a jelenlegi rendszer csapdáját - a kedvezménnyel támogatott időszak után azonnali elbocsátás és újabb álláskereső alkalmazása, vagy ugyanennek papíron való látszólagos megvalósítása -, a kedvezmény mértékén lassú csökkentéssel kell kivezetni, hogy a munkavállaló által a foglalkoztatás ideje alatt megszerzett tapasztalata ("rutin"), esetleges előrehaladása a munkaköréhez szükséges képzéseken felértékelje a megtartását a munkaadó szemében.
A kedvezmények idősávjait az átlagos, ágazatspecifikus munkaerő-piaci statisztikai adatok alapján (fluktuációs sebesség) kell meghatározni.


II. A fogyasztást terhelő adók

A nagyobb teherviselő képesség elve érvényesíthető, amennyiben a luxusfogyasztás terheiben jelenik meg az arányosan magasabb elvonás. Így nem azért fizet valaki többet, "mert gazdag" (diszkrimináció), hanem azért, mert maga úgy dönt, hogy ő többet fogyaszt.

1. Az élelmiszerek, és alapvető fogyasztási cikkek adóterheit mérsékelni kell. Az ÁFA mértéke a versenyképesség biztosítása érdekében nem haladhatja meg az EU hasonló adónemei átlagának meghatározott %-kal emelt értékét. (A korábbi 27% alatt kell lennie.)

2. Mivel ez az államháztartás számára bevételkiesést jelent, a luxuscikkeket külön adóteherrel kell sújtani.

Luxusfogyasztásnak minősül:

• egy családon belül (életvitel szerűen együtt élő, egyenes ági rokonok - szülők-gyermekek viszonyában a gyermekek 23 éves koráig) a második-, és afeletti ingatlan tulajdon
• KSH-adatok alapján meghatározott nm/fő méretet meghaladó ingatlan tulajdon
• egy családon belül (életvitel szerűen együtt élő, egyenes ági rokonok - szülők-gyermekek viszonyában a gyermekek 23 éves koráig) használatban lévő második-, és afeletti személygépkocsik, valamint motorkerékpárok, repülőgépek, vízi járművek, stb.
• személygépkocsik esetében az adott járműkategória piaci átlagárát több, mint 40%-kal meghaladó nettó vételárú járművek, továbbá a meghatározott ccm-értékek feletti járművek
• luxusfogyasztásnak minősül továbbá a személygépjárművek esetében azok gyártásától/első forgalomba helyezésétől számított 6 évnél rövidebb időn belüli eladásuk, amennyiben az eladást követő egy éven belül újabb (fiatalabb) járművet vásárolnak
• magánszemélyként vásárolt, azonos kategóriájú szórakoztató-elektronikai- és számítástechnikai eszközök a második darabtól (pl. "PC-k, TV-k, laptopok, hi-fi-berendezések, tabletek, stb.)
• magánszemélyként vásárolt bármely híradástechnikai- és elektronikai cikk, háztartási gép, amely nettó vételára a termékkategória piaci átlagárát 40% feletti mértékben meghaladja
• magánszemélyként, vagy cégként vásárolt műkincsek, kivéve az aukciós házak és egyéb kereskedelmi célú vállalkozások vásárlásait (az adóelkerülés kiküszöbölése érdekében a jogszabály pontosan határolja be a "műkincs-kereskedelem" fogalmát, az egyes tárgyak birtoklásának maximális idejét)

III. A kereskedelmi árképzést szabályozó adók

A piacgazdaság alapelveinek figyelembe vétele mellett törekedni kell a hazai kereskedelemben a "fair trade" gondolatiságának támogatására. Vagyis egységes elveket kell meghatározni a felvásárlási- és "nagykerárak" és a kiskereskedelmi árképzés rendszereiben, elérve ezzel a kereskedelmi haszon egyenletesebb megoszlását a teljes termékpálya vertikumában.

A termelők védelmére és a felvásárlási árak színvonala biztosítására piaci elveken működő, a versenyszférában megjelenő kereskedelmi társaságokat kell létrehozni, amelyek vezetése független a mindenkori államhatalomtól, és politikai pártoktól, ugyanakkor a központilag meghatározott elvek érvényre juttatását tűzi ki tevékenysége céljául.
Ezek feladata a felvásárlási árak magasabb szintjének biztosítása oly módon, hogy az adott termék, vagy termékcsoport piacán növekvő felvevőkapacitást teremtsenek.

Természetesen mindennek a kiskereskedelmi értékesítés hatékonyságán kell alapulnia



A fenti változtatásokkal elérendő célok

1. a feketemunka visszaszorítása - a mérsékeltebb, munkát terhelő adózás révén költségvetési bevételnövekedést elérni
2. az alapvető fogyasztási cikkek ára adótartalmának csökkentése révén javítani a bérek vásárlóerejét, valamint
3. javítani a mezőgazdasági termelő-ágazatok versenyképességét (belső fogyasztás ösztönzése, a nagykereskedelmi árak/árrések szabályozása révén),
4. megvalósítani az "igazságos teherviselést" átláthatatlanul bonyolult adórendszer, és diszkriminatív különadók nélkül.